Dr. Borosné Pataki Panni

Érettségi után 1983-ban végeztem el a Dallos Ida Kozmetikus Szakmunkásképző Iskolát. Ezt követően 1987-ben sikeres mestervizsgát tettem, azóta önálló vállalkozóként dolgozom. A természet közelsége és az azzal való együttélés sosem volt számomra idegen, hiszen gyerekként Baja mellett, egy kis faluban, Hercegszántón nevelkedtem. Akkor még magától értetődő volt az a környezetre való odafigyelés, annak tisztelete és a harmónia, aminek fontosságára ma már fel kell hívni az emberek figyelmét. De nem véletlen, hogy még ma is, a technológia és a végletekig kifinomult nyugati orvoslás XXI. századában is nem egyszer a jól bevált, „régi” receptekkel kezeljük betegségeinket. Többek között innen is ered a természetes anyagokba és a kemikáliák nélküli arc- és bőrápolásba, fiatalításba vetett hitem. Kozmetikus éveim alatt pedig meg is győződtem arról, hogy a vegyi anyagok tényleg tönkreteszik testünket és bőrünket egyaránt.

Ezért szeretnék felszólalni a természetes életmód mellett. Biola referencia üzletemben kizárólag Biola anyagokkal és termékekkel dolgozom, amelyek a kis- és nagykereskedésemben (Bp., Greguss utca 6.) mindenki számára elérhetőek. Tanfolyamokat és termékbemutatókat tartok kozmetikusoknak, így próbálva megismertetni velük a természetes hatóanyagokat.

Rutterschmid Zsuzsa

Rutterschmid Zsuzsa vagyok Bio kozmetikus. A Janssen Kozmetikus Akadémián végeztem kozmetikus és thai masszőrként. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy azzal foglalkozhatom, amit szeretek. Folyamatosan próbálom magam képezni, hogy a legjobb minőséget és leghatékonyabb szolgáltatást tudjam nektek nyújtani.

Szakterületem az érzékeny, pigmentált, heges-aknés bőr “gyógyító” ápolása, rendbe hozatala és az arcfiatalító terápiák. Visszatérő vendégeim pozitív visszajelzései folyamatosan megerősítenek abban, hogy a természet milyen csodákra képes. Nálam az arckezelések személyre szólóak. Segítek kiválasztani a számodra legmegfelelőbb otthoni bio arcápolási csomagot és arckezelést. Kizárólag Biola termékekkel dolgozom, amelyek minden bőrproblémára megoldást nyújtanak!

Hiszek benne és a tapasztalataim is azt mutatják hogy az organikus készítmények rendszeres használatával a bőr öregedése lelassítható. Szívesen bevezetlek a bio kozmetikumok világába. Megígérem a bőröd meghálálja a természetes gondoskodást és Te is Biola imádó leszel. Arra törekszem, hogy az itt töltött időt teljes nyugalomban töltsd el és jól érezd magad miközben bőröd szépül. Az illatterápiát a kozmetikai arckezelések során alkalmazom, fito és aromaterápiás Biola masszázsolajokkal. Várlak magas szaktudással és sok szeretettel.